A városháza előtt fogadta Smidné Vereb Julianna képviselő és Szinyei András alpolgármester a minnesotai tiszteletbeli konzult, Grauzer Csillát. A Minnesotai Magyarok elnöke már nem először látogatott Hatvanba, 2012-ben egy festményt adományozott a városnak, ugyanis amikor Minnesotában a birtokukba jutott az alkotás, felfedezték, hogy a hatvani piacot ábrázolja. – Nagyon érdekes története van ennek a gyönyörű festménynek. Magyarországról vitték ki Kanadába, ott pedig Zoltay családhoz került. Aztán a Minnesotai Magyaroknak adták adományként, én pedig nyolc évvel ezelőtt elhoztam Hatvanba, mert ennek a festménynek itt van a helye – mondta. Vágó Sándor festménye jelenleg is ki van állítva a városháza épületében.

A Minnesotai Magyarok egyéb szálon is kötődnek Hatvanhoz. Már több alaklommal jutattak el egészségügyi eszközöket a városba. Korábban kapott adományokat a Szent Erzsébet Idősek Otthona, valamint a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat is. A Minnesotai Magyarok már több éve segítik Magyarországot orvosi eszközökkel. – 2016-ban alapítottuk az adományokkal foglalkozó programunkat. Egy traumaközpontból szerezzük az egészségügyi eszközöket, és ezeket juttatjuk el Magyarországra és a határon túli magyaroknak is – fejtette ki Grauzer Csilla.

A tiszteletbeli konzul a hatvani tűzoltóságnál is tiszteletét tette. Szinyei András alpolgármesterrel közösen koszorúzták meg a hatvani emlékművet, melynek érdekessége, hogy a World Trade Center egyik acélszerkezetének darabjából készült. A 2001-es, több ezer áldozatot követelő tragikus esemény során 343 tűzoltó vesztette életét, előttük tisztelegtek.