Még mindig aktívan dolgoznak a Kossuth téren a jégpályánál: szerda délután éppen a szőnyeget terítették le a pálya körül. A palánk már áll, a hűtők működnek, a jeget pedig folyamatosan hizlalják, hogy a lehető legjobb minőségű és vastagságú jég várja majd a korcsolyázókat. Most is felfestik majd rá a jégkorongpálya vonalait. Péntekre minden készen áll, ugyanis idén is nulladik nappal indul a szezon. Ekkor a rászoruló gyermekek próbálhatják majd ki elsőként a komplexumot. A hivatalos megnyitót szombaton 19 órakor tartják, ahol a Szent István Általános Iskola jégkorongosai, a Hatvani Gigászok és a Pavuk Műkorcsolya Iskola növendéke is fellépnek. A színpadon pedig Ganxsta Zolee és a Kartel ad koncertet – részletezte Kovács Péter rendezvényszervező.

Idén változás, hogy a színpadot a sátoron kívülre helyezik el, úgy, hogy az a pályáról is jól látható és hallható legyen. Ganxstáék itt lépnek fel. Az árak ebben a szezonban sem emelkedtek, most is családbarát árakkal dolgoznak. A nyitvatartás azonban változott: hétköznapokon 8 és 15 óra között az iskolások és óvodások veszik birtokba a jeget, ezt követően pedig este 7-ig tart nyitva a pálya, utána jönnek a sportolók. Hétvégente este 8 óráig lehet korcsolyázni. Péntekenként jégdiszkón szórakozhatnak a fiatalok, a hétvége pedig a szabad korcsolyázásé.