A Hatvani Gesztenyéskert Óvodában nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományőrzésre, így a szüreteléssel és az ehhez kapcsolódó programokkal is megismerkedhettek a gyerekek. Az intézmény teraszán szőlőpréselés zajlott, melyet a kicsik ki is próbálhattak végül meg is kóstolhatták a gyümölcs levét.

Kronovetter Márta óvodapedagógus elmondta, hogy a gyerekek nagyon nyitottak az új dolgok felfedezésére és szívesen ismerkednek a tradicionális eszközökkel is. – Szeretnénk, ha a kicsikhez közelebb kerülnének a szüreti elfoglaltságokhoz és megtapasztalhatnák, milyen érzés a szőlővel dogozni. Mindezek mellett a gyerekek különböző ügyességi vetélkedőkön is részt vehettek, így például terményválogatás és szőlőszemezés is szerepelt a programok között – részletezte Kronovetter Márta óvodapedagógus.

A csoportszobákban is zajlottak a különböző szürethez köthető események, így filmvetést is láthattak az óvodások, melynek keretében a régi szüreti hagyományokkal ismerkedhettek meg. Továbbá egy – a programhoz köthető – kiállítást is berendeztek. A szüreti mulatság hangulatához illeszkedve egy játékos táncházban is részt vehettek a kicsik, miközben népi mondókák és dalok is elhangzottak.