Szobrot állítottak II. Rákóczi Ferenc Ecséden. Háromszor is járt a Heves vármegyei településen a fejedelem az 1703 és 1711 között zajló szabadságharc idején, és mindhárom látogatás emlékét írásos dokumentum őrzi. A helyiek tiszteletük jeléül szombaton a Rákóczi-szabadságharc 320. évfordulója alkalmából avatták fel az emléktáblát és mellszobrot.
A megemlékezést a helyi barokk templomban, valamint annak kertjében tartották, az esemény díszvendége Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára volt, akinek ünnepi beszéde is az ecsédiek helytállását méltatta.
Az esemény tehát nem csupán tiszteletadás volt a vezér fejedelem előtt, hanem egy közösségi erőfeszítés példája, mely megelevenítette a kuruc hősök emlékét. A mellszobrot Túri Török Tibor szobrászművész készítette el, amit az avatáson – az emléktáblával együtt – Varga József atya megszentelt a vendégek és a helyiek jelenlétében.