Ezúttal Szinyei András alpolgármester volt a vendége a Hatvani Portréknak. Tompa Z. Mihállyal való beszélgetése során személyes történeteit osztotta meg a közönséggel. Szinyei András feleségét, Veronikát az egyetemen ismerte meg, öt gyermekük született. Szinyei András 1990-98-ig két ciklusban is Hatvan polgármestere volt. 1998 és 2002-között országgyűlési képviselőként tevékenykedett, illetve az ö nevéhez köthető a Hatvan EXPO ötlete is és olyan nagyszabású projektek végrehajtásában is részt vett, mint a Bosch és a Leoni Hatvanba telepítése.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Knezich Károly aradi vértanú felmenője volt Szinyei Andrásnak, az aradi hős nem is sejthette milyen kiterjedt családfája lesz, jelenleg 140-150 élő leszármazottját számolták össze, akikkel Szinyei Andrásék rendszeresen találkozókat is szerveznek. – Minden évben egyszer szervezünk Knezich találkozót. Az ilyen eseményeken mindenki elhozza a családdal kapcsolatos régi dokumentumait és tárgyi emlékeit. Gyerekek és felnőttek is részt szoktak venni ezeken az összejöveteleken és mindig jól erezzük magunkat – részletezte Szinyei András alpolgármester.

A Hatvani Portrék című beszélgetős estet Szinyei András unokái Zsófia és Vilmos, valamint Czmorek Piroska és Kondek Zsolt zenei előadása színesítette. A teljes adás a Hatvan TV Hatvani Portrék című műsorában lesz látható.

Fotó: Albert Péter