Fúrókkal, csavarhúzókkal, colostokkal ismerkednek a diákok az iskolában. Először elmagyarázzák nekik, hogy pontosan mire valók ezek a szerszámok, majd egy tesztet kell kitölteniük. Ha ezt sikeresen megoldják, szerszámjogosítványt szereznek. Ezt a programot az alsósoknak indította a Bosch, hogy a gyermekek már fiatal korban elmélyülhessenek a hétköznapi fizika, matematika használatában. – Németországban tudományos alapon fejlesztették ki ezt a módszert, hogy az óvodások és az iskolások minél hamarabb megszeressék a természettudományos tárgyakat, és átlássák az összefüggéseket. Azáltal tanulnak és fejlődnek, hogy a saját kezükkel hoznak létre dolgokat. Mindezt vidám, játékos formában – fejtette ki Károlyfi Irén, a Robert Bosch Elektronikai Kft. HR vezetője.
Miután a gyermekek összebarátkoztak a szerszámokkal, egy mesébe ágyazott feladatot kaptak, miszerint egy lakatlan szigeten kell kiépíteniük a maguk infrastruktúráját. Hidakat, tornyokat kellett tervezni és létesíteni. Mindebben a gyárból érkező mérnökök is segítettek nekik, a problémákat együtt oldották meg. A gyermekek az iskola pedagógusaira is számíthattak, hiszen ők előzőleg egy tréningen vettek részt, hogy maximálisan ki tudják szolgálni a programban felmerülő igényeket. Mezeiné Dávid Márta, a Szent István Általános Iskola igazgatóhelyettese elmondta: manapság a gyermekek egyre kevésbé ismerik a hétköznapi szerszámokat, így nagyon hasznos ez a program.
A diákok pedig izgatottak voltak az új élmények, új használati eszközök miatt, örömmel vetették bele magukat a felfedezésbe és az alkotásba. Misinczki Kristóf Zsolt azt mondja, ő többnyire ismeri ezeket a szerszámokat, fúrót például már használt is. Ugyanezt a szerszámot jelölte meg kedvencének Antal Sára is, Stuhár Boglárkának pedig a kombinált fogó tetszett a legjobban.
Kezdőkép: illusztráció