Véget ért a Hunyadi téri piac vasszerkezetének bontása. A területet rendezése is befejeződött, ismét biztonságos a piac, így az asztalos árusítás is visszaköltözik az eredeti helyére.
A városban új piac épül, ennek részeként szakértő vizsgálta meg az itteni vasszerkezetet, s mivel azt balesetveszélyesnek nyilvánította, így a bontás mellett döntöttek. A folyamat két héttel ezelőtt elindult és mostanra ért véget. Az új csarnokot TOP Plusz pályázattal valósítják meg, év elején a testület döntött arról, hogy elindítják a közbeszerzési eljárásokat. Ezt követően indulhat meg a kivitelezés, a folyamat pedig várhatóan két évet vehet igénybe. Ennek részeként a piac jelenlegi helyén zöldfelületet és parkolókat alakítanának ki, a piac pedig átkerülne a mellette lévő területre.