A vírus háborút indított ellenünk, az egyetlen, győzelemmel kecsegtető fegyver a vakcina – mondta a miniszterelnök kedden kora este. Kiemelte: egy hónap alatt két és félszeresére növelték a beoltottak számát, ez pedig most elérte a 2,5 millió főt.

 

Ennek értelmében a következő enyhítések lépnek életbe szerdától:

A kijárási tilalom az este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra módosul.

Az üzletek reggel 5 óra és este 9:30 között lehetnek nyitva.

Az üzletek, köztük a március 8-a óta zárva tartók újfajta, négyzetméter-alapú szabályok mentén ugyan, de nyitva lehetnek, 10 négyzetméterenként 1 vásárlóval.

A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászok, kozmetikák és más szolgáltatók.

A vendéglátó helyiségek továbbra sem működhetnek normál üzemben, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az emberek az éttermekbe.

A szállodák továbbra sem fogadhatnak vendégeket, kivéve az üzleti, gazdasági, oktatási tevékenység céljából érkezőket.