Adály – ez a címe annak a szépirodalmi műnek, amit a Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola egyik diákja írt, harmadik osztályosként. Molnár Attila Csongor most kezdte a negyedik osztályt, tagja a Kutató Gyerekek Tudományos Körének, amely egy olyan tehetséggondozó lehetőség, ahol egy-egy téma alapos megismerésére, körbejárására van lehetőség. A most 10 éves tanuló részt vett a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciájának országos döntőjén is, ahol a „Mesés kutatás – Információk a meséről és iskolám harmadikos tanulóinak viszonyáról a mesékhez és a meseolvasáshoz” című kutatását első helyezéssel jutalmazta a zsűri elnöke.

Molnár Attila Csongor elmondta: több írása is van készülőben, melyeken nagy erőkkel dolgozik, annak érdekében, hogy később azok is nyomtatásba kerüljenek. Mint mondta nagyon boldog, hogy megjelent az Adály, sok pozitív visszajelzést kapott már a művel kapcsolatban. – Az Adály egy településnév a könyvben, egy falu, amit én találtam ki. A történet úgy kezdődik, hogy egy angyal és egy ördög érkezik a faluba, és elkezdenek játszani. A település lakói pedig ettől megijednek, hiszen ez nem egy szokványos dolog az életben, ezért vándorolni kezdenek. Az út során pedig izgalmas helyzetekbe kerülnek és segítenek mindenkinek – részletezte.

Attila érdeklődő kisfiú, aki nagyon szereti a meséket, azonban vers és novellaírással is foglalkozik – erről már Goravec Andrea, magyar nyelv- és irodalom tanár beszélt. – Láttuk már amikor iskolába érkezett, hogy Attila nagyon tájékozott és gazdag szókinccsel rendelkezik. Azt tapasztaltuk már első osztályban is, hogy szabadidejében is a füzetével járkált és folyamatosan papírra vetette az ötleteit, gondolatait – mondta.

Az Adály című könyvvel kapcsolatban a tervek szerint néhány héten belül egy író-olvasó találkozót is tartanak az Ady Endre Könyvtárban, ahol lehetőség nyílik majd jobban megismerni a történetet.