A Mikulás sorra felkereste a bölcsődéket, óvodákat és az általános iskolákba is ellátogatott, majd a városháza előtt várta a gyerekeket. Egy kényelmes székbe telepedett le, a kicsik pedig egymás után érkeztek hozzá, hogy elmeséljék, milyen évük volt, és mennyire viselkedtek jól. Volt, aki rajzzal, mások versekkel, dalokkal lepték meg.

Sallai Bíborka is találkozott a Mikulással, és elmesélte, hogy valamit megfogadott a nagyszakállúnak. – Megígértem, hogy a jövőben mindig figyelmesen és udvariasan fogok viselkedni, és minden nap igyekszem jó döntéseket hozni – részletezte. Urbán Vivien elmondta, hogy már nagyon várta a Mikulást, és családjával sokat készültek az érkezésére. Testvére, Evelin pedig azt ígérte nagyszakállúnak, hogy egész évben jól fog viselkedni. – A Mikulás érkezésére készülve kidíszítettük a házunkat: fényfüzéreket akasztottunk fel, és ünnepi dekorációt helyeztünk ki – mondta Urbán Vivien.

A Mikulás arról mesélt, mennyire jó érzés számára újra Hatvanba érkezni, mert mindig különleges hangulat fogadja a városban. Hozzátette, hogy azt tapasztalta: a hatvani gyerekek nagyon tehetségesek, és azt üzeni nekik, hogy őrizzék meg ezt a lelkesedést. – Nagyon meghatott, hogy a gyerekek ilyen szépen énekeltek és verset mondtak nekem. Az egészen kicsiktől a negyedik osztályosokig mindenki ügyes és lelkes volt, ami igazán örömmel töltött el. Remélem, hogy a jövőben is megőrzik ezt a kedvességet és lelkesedést, mert ez az igazi ünnepi varázs – fogalmazott a Mikulás. A gyerekeket nemcsak a Mikulás várta meglepetésekkel: a Hatvani Karitatív Összefogás tagjai is kitelepültek a főtérre, és habos kakaót is kínáltak a gyerekeknek.

Fotó: Albert Péter