Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg! – ezzel a jelmondattal rendezték meg a Szakmák Éjszakáját az Egri Szakképzési Centrum Damjanich János Szakközépiskolájában, Szakiskolájában és Kollégiumában. Az általános iskolás diákok az iskolát végigjárva megismerkedhettek a különböző szakmákkal, kipróbálhatták, mihez van tehetségük. Románné Kolozsi Mónika, az intézmény igazgatója azt mondja, szívesen csatlakoztak az országos kezdeményezéshez, amit először rendeztek meg.

Az általános iskolások kipróbálhatták a szakmákat, a fiatalok új dolgokkal ismerkedtek meg. – Láttam, hogy miként vágják el a csempét, hogyan dolgoznak a festők és a vendéglátósok. A legjobban az asztalosok munkája tetszett – mesélte Dudás Ádám Szilveszter, az 5. Számú Általános Iskola diákja.

Németh Virág vendéglátó eladónak tanul a DISZI-ben, azt mondja, ő mindenkinek tiszta szívből tudja ajánlani a szakmáját. – Nagyon szeretem ezt csinálni, a hidegtálak készítése mellett, a szalvétahajtogatás fortélyait is könnyen el lehet sajátítani vendéglátósként – mesélte.

Az iskola udvarán az autószerelők is bemutatkoztak, Horváth Richárd polgármester is kiállította autóját, hogy azzal is szemléltesse, milyen sok mindenre hasznosítható egy jó szakma. Ő maga fiatalkorában autógépész-technikusnak tanult, majd a mérnöki szakot is elvégezte. Véleménye szerint nagyon fontos, hogy minden fórumon népszerűsítsék a szakmák fontosságát. – Az ilyen jellegű rendezvények megkönnyíthetik a továbbtanulást a diákok számára. Ez egy nagy döntés mindenki életében, ezért is fontos, hogy jól utánajárva válasszák ki, hogy mit szeretnének tanulni – mondta Horváth Richárd polgármester.

A látogatók tizenhárom állomáson mehettek végig, mindegyiknél kaptak egy cédulát, amikért a végén ajándékot kaptak.