Már áll a jégpálya a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola területén. Apró simítások választják el a szabványméretű területet attól, hogy a sportolók hivatalosan is birtokba vegyék és elkezdődjenek az edzések. – Folyamatban van a cserepadok kialakítása, illetve a zsűri bódé és három darab öltöző is készül, amennyiben megkapjuk az engedélyt, a hétvége folyamán már egy mini torna zajlik a pályán. Nagyon sok segítséget kaptunk a szülőktől és cégektől egyaránt, szinte mindenki mellénk állt és támogatott abban, hogy a pálya elkészüljön – részletezte Szőke Attila, a Hatvani Gigászok szakmai igazgatója.

Hozzátette, hogy a járványügyi intézkedéseket betartva csak igazolt sportolók használhatják a pályát, illetve a sportiskola diákjai testnevelés óra keretében.

Kovács János, a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskola intézményvezetője elmondta, nagyon várja már, hogy elkezdődjenek a mérkőzések és lelkes sportolók lepjék el a pályát. – Hatvan nagyon szerencsés, mivel kevés olyan város van, ahol két önálló jégkorong csapat is működik. Büszkeséggel tölt el, hogy idén is létrejött a pálya, illetve külön öröm a számomra, hogy a sportiskola területe ad otthont az edzések és meccsek helyszínének – mondta Kovács János, intézményvezető.

Forgó Bence az elsők között volt, akik kipróbálták az új szabványméretű pályát. A fiatal játékos kedvenc elfoglaltsága a jégkorongozás. – Még az oviban ajánlotta Attila bácsi, hogy próbáljam ki ezt a sportot. Nem kedveltem meg egyből, de idővel nagyon megszerettem és örülnék, ha nagyobb koromban profi játékos lehetnék – fejtette ki Forgó Bence.

A Hatvani Gigászok és a sportiskola jégkorongozói is kitartóan és lelkesen edzenek, ugyanis a cél mindkét csapat számára ugyanaz: magasabb kategóriába lépni a ranglétrán.