Ünnepélyes pillanatokkal indult az áprilisi testületi ülés: polgármesteri díszoklevelet vehetett át Krebán György rendőralezredes, amit rendészeti munkájáért ítéltek neki oda. Azzal, hogy 15 évig irányította osztályvezetőként a Hatvani Rendőrkapitányság rendészeti állományát, tartott kapcsolatot a társszervekkel, önkormányzatokkal, polgárőrséggel, közterület felügyelettel, jelentősen hozzájárult a közterületek rendjének, valamint a város közbiztonságának fenntartásához. Krebán György májustól az Országos Rendőr-főkapitányságon folytatja szakmai pályafutását közlekedésrendészeti szakterületen.

Ezt követően a rendőrség éves beszámolója kapcsán elhangzott: jól láthatóan javultak a rendőrség eredményei 2025-ben az előző évekhez képest: így például több mint 15 százalékkal csökkent a közterületen elkövetett bűncselekménye száma, míg a felderítések száma nőtt.

Lestyán Balázs alpolgármester az önkormányzati cégek beszámolóinak elfogadása kapcsán elmondta, hogy mind nagyon szigorú és pontos gazdálkodást vezet, ezért maradhat stabil a város gazdasága. Az adózás kapcsán kiemelte, hogy a hatvaniak fegyelmezetten végezték el a befizetéseket és, hogy nagyon jó az együttműködés. Emellett az ülésen a képviselők döntöttek arról, hogy újabb 8 hatvani babát segítenek az életkezdési támogatással.