A Jobboldali Városvédők Egyesületének meghívására érkezett Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő csütörtökön Hatvanba. A szakember előadása előtt Horváth Richárd, Hatvan polgármestere, az egyesület elnöke a népszavazás kapcsán kiemelte, hogy vasárnap felelős döntést kell hozniuk a magyar állampolgároknak, és arra kérte a Damjanich János Szakközépiskola aulájában összegyűlt hallgatóságot, hogy vasárnap szavazzanak nemmel. Szinyei András, Hatvan alpolgármestere, a városvédők alelnöke felhívta a figyelmet, hogy jóvátehetetlen hiba következhet be, ha rosszul döntünk a népszavazáson.
Georg Spöttle Németországban korábban rendőrként és a katonai elhárítás kötelékében is dolgozott, szolgált Libanonban és Szíriában is, sokáig a feladata az arab országokból érkező gyanús menekültek kiszűrése volt. Jellemzően a hazájából vett példákkal mutatta be, hogy milyen hatása van Európában a migrációnak. Statisztikai adatokkal támasztotta alá, hogy a bevándorlás egyik legsúlyosabb következménye az, hogy ugrásszerűen megnő a bűncselekmények száma.
– Egy év alatt 2000 nemi erőszak történt Németországban, ilyen magas szám a második világháború óta nem volt. Ebből csak 19 elkövető volt német, a többi migráns. A Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal adatai szerint a bűncselekmények 45 százalékát frissen érkezett migránsok követték el – ismertette a szakértő.
Emellett az egészségügyi kockázattal is számolni kell. Spöttle rámutatott, hogy sok hepatitis-, HIV-fertőzött és TBC-s érkezik Németországba, akiknek a kezelése rengeteg pénzbe kerül. A szakember hangsúlyozta, jelentős részük a bevándorlóknak képtelen beilleszkedni a társadalomba és dolgozni sem hajlandó.
Georg Spöttle elmondta, ha részt vehetne a népszavazáson, mindenképpen nemmel voksolna. Arra kérte a hatvaniakat, hogy gondoljanak a jövőjükre, gyermekeikre, és tájékozódjanak a témában, mielőtt meghozzák a döntést október másodikán.