Erdei Zsolt és Kammerer Zoltán – két név azok közül, akikkel Dr. Fischer Miklós sportpszichológus együtt dolgozott. Emellett számos olimpiai bajnok mellett is ott állt már pályafutása során. Mostantól pedig három hónapon keresztül a Hatvani Gigászok csapatának segít, hogy minél eredményesebbek lehessenek a sportban. A szakember szerint a legfontosabb, hogy a fiatalok önbizalmát növelni tudja. – Sikerélményt kell nekik nyújtani, és megbeszélni, hogy az önbizalmuk hogyan alakítható úgy, hogy sikeresek legyenek. A figyelemkészség és a céltudatosság a legkiemelendőbb, ezeket próbálom erősíteni bennük a következő hetekben mind csoportosan, mind egyénileg – mondta.

Több mint harminc éve foglalkozik sportpszichológiával Dr. Fischer Miklós, egyetemen is oktatja. Munkája során számos sportolónak segített már, mint fogalmazott, fontos, hogy ezeken a foglalkozásokon aktívak legyenek a gyerekek, éppen ezért több teszt és játék is van az órákon. Ezeknek köszönhetően pedig jobban megismerheti a fiatalokat, így eredményesen tud nekik segíteni, hogy minél sikeresebbek legyenek a sport területén.