Fülöp Andor tartott kézilabda-bemutatót a Kodály tornatermében. A gyerekek a bemelegítést követően elkezdték a mérkőzéseket, ahol a diáktársaik végig aktívan szurkoltak nekik.

kodaly_sportnap_06

– A kezdeményezés keretein belül tíz sportági szakszövetség több mint ezer intézménybe helyez ki sportágspecifikus eszközöket. A Kodályban pedig sportágakat és sportegyesületeket is bemutattak, hogy a diákok megismerjék a lakóhelyük adta lehetőségeket – részletezte a programot Varga Péter, az Észak-Magyarországi Regionális Iroda menedzsere.

Horváth Richárd polgármester hangsúlyozta, hogy a város nagy figyelmet fordít a helyi sportegyesületek támogatására.

– Nagyon fontos, hogy a városi sportkluboknak megfelelő utánpótlása legyen, minél több gyereket vonjunk be a sportolásba – fogalmazott. A polgármester kitért arra: a város, a hatvani kézilabda egyesülettel közösen elindított egy pályázatot a városi sportcsarnok építésére. Azon dolgoznak, hogy ez minél hamarabb megvalósuljon.

A Kodályban már 1988 óta Zsolnai-féle értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógiát folytatnak, ami nem csak a társadalomtudományra és a művészetekre, hanem a sportra is kiterjed.

– Kiemelkedően foglalkozunk például a kézilabdával, a labdarúgással, az atlétikával, a játékos sportversenyekkel és az úszással. Nagyon jó szakembergárdánk van, akik odafigyelnek a gyermekekre és megfelelően képzik őket – tájékoztatott Jagodics István, az iskola igazgatója.

A gyerekek pedig nagyon élvezték a sportolást. Válóczi Anna, aki aktívan kézilabdázik, azt mondta, azért is szereti ezt a sportot, mert nagyon jó a társaság.

kodaly_sportnap_12 kodaly_sportnap_15 kodaly_sportnap_22 kodaly_sportnap_23 kodaly_sportnap_08

kodaly_sportnap_18 kodaly_sportnap_15 kodaly_sportnap_02