Hétfőn ismét családi napot szerveztek a Bosch dolgozóinak és a családjaiknak a strandfürdőn. A rendezvényen különféle programok közül választhattak a jelenlévők: a felnőttek csillagászattal, jóslással, íráselemzéssel, míg a gyerekek ugrálóvárazással, körhintával, szórakoztató gyerekprogramokkal üthették el az időt.
A nagyszínpadon is folyamatosak voltak a programok. Délelőtt Teréki Betti és csapata tartott testébresztő tornát, majd egy bűvész showt láthatott a közönség. Ezután Ihos József és Vajtó László vette birtokba a színpadot és mutatták be, hogyan lehet a főzés szórakozás is. – A népies, magyar gasztronómia remekeit készítjük el a színpadon, most épp gulykát fogunk főzni Kató néni segédletével. Az előadásainkat humorral és dalokkal fűszerezzük – mondta Ihos József, Kató néni megtestesítője. Hozzátette: ő a hétköznapokban nem szeret főzni. de Kató néni konyhája azért sok meglepetést tartogat.
Közben a gyermekszínpadon is folytak a programok, többek között Ricsi Bohóc, valamint vidám báb-előadások szórakoztatták a legkisebbeket. A felnőttek sem unatkozhattak a rendezvényen, a száguldás szerelmesei a rally pályán akár a driftezést is kipróbálhatták.
Délután Fekete László és fiai tartottak erőemelő showt, melyhez öt segítő is csatlakozott a közönség sorai közül. Ők személyesen is megbizonyosodhattak arról, hogy milyen nehéz egy malomkövet vagy egy vasgolyót felemelni. Fekete László azt mondta: büszke arra, hogy ebben a sportban ő évtizedek óta a tiszta, nyers erejével tud eredményeket elérni. – Úgy érzem, sosem hoztam szégyent a hazámra, minden versenyen a tiszta, nyers erőmet használtam. Nem követek semmiféle divatos életmódot, abban hiszek amiben az őseink. Egyszerű ételeket eszek, sokat dolgozok, teszem amit kell, és közben igyekszek becsületesen teljesíteni. A legbüszkébb a fiaimra vagyok, ők szintén sportolók és nagyszerű emberek – részletezte az erőemelő.
A nagyszínpadon este az Irigy Hónaljmirigy adott élő koncertet a közönségnek. A banda csaknem harminc éve töretlenül népszerű, a sikerük egyik titka a folyamatos megújulás. – Most épp egy Follow The Flow paródián dolgozunk, de már kész van Fásy Zsülike paródiája is. A YouTube-ra is folyamatosan töltünk fel új munkákat, emellett pedig nagyon sok fellépésünk lesz egész nyáron – mondta Sipos Péter, a zenekar énekese.
Az egész napos rendezvényre idén is több ezren látogattak ki.
Fotó: Albert Péter