Családi napot rendezett az FC Hatvan Kézilabda Szakosztály a Kodály iskola tornatermében.  Az egész napos programon a szülői értekezletet követően máris csapatba rendeződtek a szakosztály játékosai és velük érkező szüleik, testvéreik. Egy tízfeladatos sorversenyen kellett bizonyítaniuk. Havassy Kálmán szakosztályvezető elmondta, nagyon jó közösség alakult ki náluk, így adott volt, hogy az edzéseken kívül egy külön napot is együtt töltsenek. – A kézilabdásaink szülei igénylik, hogy ott legyenek minden edzésen, hogy közösen töltsük az időt. Az U8-as korosztálytól kezdve a felnőttekig mindenki részt vett a családi napon, szülők, testvérek jöttek el. A cél, hogy még jobban összekovácsolja ez a nap a társaságot – fejtette ki a szakosztályvezető.

A sorversenyen nemcsak kézilabdával kellett bizonyítani a családoknak, különféle eszközöket is felhasználtak, így a bójákat floorballozva és tollasozva is meg kellett kerülni. Szegedi Zoltán feleségével, lányával és fiával látogatott el a családi napra, minden feladatban aktívan kivették a részüket. Lánya, Szegedi Noémi is nagyon jól érezte magát a rendezvényen. Ő a szakosztálynál kézilabdázik, mint mondta, sokat fejlődött az edzéseken. – Elsős korom óta játszom, és azért szeretem mert megtanultam gyorsan futni, tudom pattogtatni a labdát, és kapura is tudok dobni – részletezte.

A szakosztály kézilabdásai nagyon élvezték a feladatokat, de mint mondták, egy-kettő kifogott rajtuk. Lengyel Alexnak a tollaslabdás feladat volt a legnehezebb, Szántó István Györgynek és Tóth Bencének pedig az, mikor egymás lábát fogva kellett haladniuk.

A családi napon a játékok mellett meccsek is voltak, emellett kint a tornaterem előtt bográcsban készült az ebéd, hogy a sok sportolás után visszanyerjék az energiájukat a családi napon résztvevő szülők és gyerekek.