A jó hangulatról a kézműves sörök mellett, Berecz András a csuvas népről tartott előadása és, sördalai is gondoskodtak. A művész népies elbeszélésekkel szórakozatta a közönséget, melyben a folyékony kenyér kultikus, családösszetartó erejéről is beszélt.

Berecz András elmondta, örömmel viszi üzenetét a csuvas daloknak, melyek a rokonokról és, családi harmóniáról szólnak. -Jólesik olyan helyen előadást tartani, ahol meg is kóstolhatják a söröket, így könnyebben átélik a történeteimet. – tette hozzá.

Az este folyamán a résztvevők megismerkedhettek a díszes kacsa formájú rucával is, amiből kóstolhatták a söröket. A műsor végén az előadóművész dedikálást tartott.

kezdőkép forrása:google.hu

Varga Dalma