A Hatvani Sörfesztivál szombati napján a gyermekeknek kedveztek egészen késő délutánig. A Csilingelő Band adta meg az alaphangulatot, amit a gyerekek kifogyhatatlan energiával táncoltak végig. Az előadásokkal nemcsak szórakoztatták őket, hanem tanították is a legkisebbeket. Virtuális utazást tehettek a Föld körül Mircivel és Bolhással. Még egy állati X-faktort is rendeztek a gyerekek vidámságának fenntartására. Különféle állatnak beöltözve, hangjaikat utánozva versenyeztették az erdő lakóit. Csintalan Gergőnek a róka produkciója tetszett leginkább, ugyanis a vörös négylábú a kedvenc állata, mégpedig a ravaszsága miatt.

A hatvani Őszi Fesztivál hangulata mindvégig jelen volt a sátor díszletében is. Míg a hangulatot a neves fellépők, addig a helyszínt a festett arcú gyerekek – ugyanis még arcfestés is volt –, az ősz színeinek árnyalatai és szimbólumai tették még színesebbé. A sátor közepére szerelt kivetítő mindenki számára biztosította, hogy senki semmiről se maradjon le. A rendezvény momentumait ott is követhették az érdeklődők. Akinek lejjebb kalandozott a tekintete pedig az őszi dekorációt is megcsodálhatta. Szalma úr és szalma asszony állandó résztvevője volt a programoknak. A rendezők színes krizantémokkal teli szekérrel és dísztökökkel tették még otthonosabbá a sörfesztivál kuckóját. Erre azért is volt szükség, mert sokan szinte hadiszállásukká fogadták a Népkertet erre a hétvégére. A finom ételek és a különleges sörök mellett már csak az izgalmasabbnál izgalmasabb fellépők között volt nehezebb választani.

A Band of Streets rendhagyó koncertélménnyel ajándékozta meg a látogatókat. Még színpadra sem kellett lépniük ahhoz, hogy zenéjükkel a helyszínre csalogassanak mindenkit. A nézőtérre csorogva, hirtelen a közönségből előbukkanó csapat, New Orleans utcazenéit hozta Hatvanba egy teljes órára. Fűzy Máté, a frontember elmondta, a csapat minden egyes tagja klasszikus zenész, így ki kellett lépniük komfortzónájukból, hogy megalkossák zenekarukat. Az ismert slágerek egyedi feldolgozásaival leptek meg mindenkit. Kizárólag akusztikusan, csak fúvós és ütős hangszereken játszottak. Őket követte Horváth Tamás, aki jelenleg a Sztárban sztár című műsorban is megjelenik. Elmondta, a forgatások és a felkészülések minden pillanatát imádja, úgy ahogyan a hatvani koncertet is. – Óriási élmény volt, mikor megláttam, több ezer ember áll a színpad előtt – mesélte. – Mindent, amit teszek, szívvel-lélekkel teszem, ez a titkom – folytatta kicsattanó örömmel az énekes. Azt is elárulta, rengeteg megírt dalszöveg csücsül a fiókjában, csupán a megfelelő pillanatra vár, hogy fokozatosan kiadhassa őket. Tele energiával és hatalmas mosollyal beszélt a jövőről és hangsúlyozta, tele van ötlettel és ég benne az alkotási vágy, így rengeteg új dalra számíthatnak rajongói. A közönség sorban állt egy közös fotóért, videóért, amelyet emlékként elkészíthet Horváth Tamással. Még egy titkos levelet is kapott egyik rajongójától.

Az esti órákban még többen látogattak ki a zenei eseményekre. Már nemcsak a Népkertben, hanem az utcákon is fesztiválhangulat uralkodott. Fiatalok és idősebbek is sörrel a kezükben sétáltak. Mintha az egész település kiengedte volna a hét alatt összegyülemlett feszültséget. Egy-két korsó sör mellé ízletes, sörben pácolt csülköt, bajor grillkolbászt vagy balkán burgert is választhattak a standoknál. Utóbbi a hagyományokhoz megfelelően készül: marha- és birkahússal töltött zsemle, amelyet ajvárral és párolt hagymával tesznek igazi gourmet élvezetté. Zentai Gergely szakács elmondta, a fiatalok körében nagyon kedvelt ízvilág. A különlegességek mellett ezen a rendezvényen sem maradhatott el a Mátra lepény, ahol váltották egymást az éhes vendégek. Édességként többek között opció volt a rétes vagy szénhidrát csökkentett kürtőskalács is.

Az este további része Denizzel „rapült” tovább. A hip-hop és rap kedvelői nagyon várták színpadra lépését. A szájkaratés előadó elmondta, sohasem hitte volna, hogy egyszer ennyi ember fogja ismerni dalszövegeit. – Most először járok Hatvanban és csodás élmény volt. Nagyon örülök, hogy itt lehettem – reagálta le, meglepve, a több ezer embertől kapott sikolyt. Hozzátette: lehet hazafelé is írok egy dalszöveget, inspiráló volt ez az este.

Néhányan már kora délutántól a színpad előtt voltak. Egy székesfehérvári csapat csak a Hooligans miatt érkezett. A társaság elárulta, igyekeznek a huligánok minden koncertjén ott lenni. Ezt a zenekar frontemberei munkájuk fűszerezéseként élik meg. – Inspirálnak a lelkes emberek, sokkal jobb a lelkemnek, mikor ismerős arcokat látok – jegyezte meg Csipa, a zenekar énekese. Kiderült, hogy néhány nap múlva lesz a születésnapja is, amikor Londonban fognak fellépni. Ehhez még egy promóciós videót is készítettek a városban. Az együttes nagy sikerű produkciójának köszönhetően, telt házas volt a koncert. Több ezren hallgatták, nézték és táncolták végig a fellépésüket. De egy hatvani rendezvény hatvani fellépők nélkül mégiscsak hiányos lenne, így a Hooligans által felpezsdített közönséget három nagy sikerű hatvani banda tartotta szinten. A Rockin RockCats, az El Loco és a Retrock Cartel táplálta tovább a rock életérzést, amely egészen éjjel 2 óráig tartott.

Ha kíváncsi a sörfesztivál pénteki élménybeszámolójára, akkor ide kattintva azt is elolvashatja.

 

 

Fotó: Albert Péter