Gyermeknapot tartanak szeptember 3-án, a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban. Az eseményen a kicsik részt vehetnek a Kacagó Bábszínház zenés, előadásán is, melyben Piroska és a motoros farkas meséjét láthatják. Továbbá lesz lézervadászat és népi játszótér, illetve kézműves foglalkozásokon is szórakozhatnak a múzeumba érkezők.

Nagy-Hanula Viktória, a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum igazgatóhelyettese elmondta: a gyermeknapra igyekeztek olyan programokat összeállítani, melyek szórakoztatóak és ismeretterjesztőek is egyben. – Bemutatkozik a Magyar Vadászgörény Klub is, akik ismertetik a görények örökbeadásának folyamatát, illetve segítenek az elveszett példányok megtalálásában. Mindezek mellett az eseményhez több természetvédelmi szervezet is csatlakozott, így a Bükki Nemzeti Park is képviselteti magát a rendezvényen. Számos zenés programmal is készülük: fellép a Dalvarázs Show Kórus és a Koronauradalmi Vadászkürt Együttes, illetve akusztik koncertet ad Lola a díszudvar színpadán – emelte ki.

Mindezek mellett a vadászati hagyományokat is bemutatják, így lesz solymászbemutató, ahol a különböző ragadozó madarakat meg is érinthetik a gyerekek, mindezek mellett vadászkutyákkal is ismerkedhetnek a gyereknap részvevői.

Kezdőkép, illusztráció: archív