Rendhagyó kezdéssel indult a legutóbbi Beszélgetések a Daliban program: Smidné Vereb Julianna a Kispál és a borz slágerét énekelte a színpadon, ezzel alapozva meg a vidám hangulatot, ami végigkísérte az egész rendezvényt.
Megtudhattuk róla, hogy óvodáskorában két nagy álma volt: a táncdalfesztiválok hatására énekes szeretett volna lenni, később pedig már az űrbe vágyott, űrhajósként képzelte el magát a jövőben. Utóbbi megvalósítására már nem sok esélye van, de az éneklés máig szorosan kapcsolódik az életéhez. Később a sport lett a szenvedélye, a kosárlabdacsapatban irányítóként játszott, megyei bajnokságot is nyert, ennek meg is volt az ára: többször tört el az ujja.
Végül élelmiszermérnökként végzett, nagyon szereti azt a szakmát, 20 évig a közétkeztetésben tevékenykedett: több kórházzal dolgozott együtt, emellett multiknál is helyt állt. Ahogy mondta: nagyon szigorú szabályok vannak ebben a szakmában, egészen másképp működik, mint a vendéglátás. Az egyévestől a 101 évesig minden korosztályt étkeztetett, napi szinten több ezer embernek készítettek ételt, ami óriási felelősséggel jár. Egyébként nagyon szeret főzni, otthon a férjével közösen osztják meg a konyhát, mindenkinek megvannak az erősségei, ki melyik receptet tudja tökéletesen elkészíteni.
Jutkát a legtöbben arról ismerik a városban, hogy ő a Hatvani Karitatív Összefogás elnöke. Ő volt az, aki a karantén idején összefogta azokat az embereket, akik elszántak és tettrekészek, ha segítségnyújtásról van szó. – A Covid idején gondolkodtam azon, mivel is lehetne segíteni másoknak, azoknak, akik otthon vannak egyedül, nehéz helyzetben. Nagyon gyorsan összeállt a csapatunk és azonnal munkához láttunk. Egyszeri alkalomnak indult, de már négy éve rendszeresen dolgozunk és segítünk a hatvaniaknak, ahol csak tudunk- részletezte Smidné Vereb Julianna.
A Karitatív Összefogás azóta számtalan eseményt szervezett, volt iskolatáska akció, ruhagyűjtés, élelmiszerosztás, jelen vannak minden rendezvényen. – Nagyon sok megmozdulásunk volt az elmúlt években a hatvaniakkal. Ezekből megtanultam, a legkisebb ajándék is milyen sokat jelenthet a nehéz pillanatokban. Óriási büszkeség, hogy együtt a kilenc civil szervezettel, és a támogatókkal, egyre többször megtehetjük, hogy segítjük a hatvaniakat. Felemelő érzés segíteni – mondta.
Szó esett arról is, hogy miért indult el a politikai pályája. Mint mondta: annak, hogy 5 éve képviselő lett, volt egy húszéves előzménye. Nagyon szereti Hatvant, az itt élő embereket, és örül, hogy a rá jellemző aktivitással tud dolgozni a városért, fejleszteni azt, és közösségeket építeni.
Büszkén és szeretettel telve mesélt a fiáról, aki a kortárs irodalom szakértője, a Színház és Filmművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa. Hobbijára kitérve elmondta: imád koncertekre járni, legyen szó népzenéről, jazzről vagy rockról, nagyon nyitott ezen a téren. A kedvence pedig Bruce Springsteen.















