Nagy Tamás távozása után Simon Antal lett az FC Hatvan felnőtt férfi futballcsapat vezetőedzője. A csapat már négy hete megkezdte a közös munkát, sőt már több edzőmérkőzésen is túl vannak. Simon Antal elmondta: a csapattal már túl vannak az ismerkedési fázison, jelenleg mindenki azt a közös célt követi, hogy Hatvannak újra NB III-as csapata legyen.

A keretben több változás is történt az elmúlt időkben. Középpályás játékosként Mundi Zoltánt leigazolták a Monori SE csapatból, illetve a védelem pozícióiba Fék Zsolt érkezett az Újpesttől, míg Gál Márk a Vasasból. – Bár nincs minden posztra két játékos, ennek ellenére nagyon bízok a jelenlegi fiatalos, lendületes csapatban. Megfelelő rutinnal és gyakorlattal kiegészítve, erős csapat állhat össze – mondta Simon Antal.

A vezetőedző hozzátette: az FC Hatvan nem volt ismeretlen számára, hisz az előző bajnokságban is figyelemmel követte a csapat eredményeit. Simon Antal kifejtette: komoly kihívás bajnokságot nyerni és egy osztállyal feljebb lépni, hisz nem elég megnyerni a bajnokságot, hanem az osztályozón is helyt kell állni. Azonban az edző és a csapat kész mindent megtenni a célok eléréséért.

Simon Antal mindezeken kívül besegít az U 17-és U 19-es csapatok felkészítésébe is. Elsődleges cél, hogy minél több játékos az első csapat látókörébe kerüljön.

Kezdőkép: Albert Péter