Hazai pályán fogadták a salgótarjániakat a hatvaniak. A meccs pedig nem volt egyszerű. A bajnokság állása szerint ugyan már nem volt tétje, hisz az OKTAT60 csapata már biztosan az első helyen végez, de mindkét gárda erősen küzdött. Ez az eredményen is jól látható, mivel csupán egy góllal, 28:27-re sikerült győzni. – Mindkét csapat elfoglalta a tabellán a végleges helyét. Mi becsületből mentünk. Egyrészt azért hajtottunk, hogy visszavágjunk nekik az őszi vereségért, másrészt pedig szerettük volna megőrizni a veretlenségünket a saját csarnokunkban. Akik kint voltak láthatták, hogy nem a megszokott felállás volt. Ennek csak az az oka, hogy most már előre kell nézni, akik kevesebbet játszottak, azoknak próbáltam játéklehetőséget adni. Vagy azért, hogy megerősítsék a pozíciójukat, vagy azért, hogy legyen lehetőségük játszani – nyilatkozta Bárány Zsolt, az OKTAT60 Hatvani KSZSE edzője.

Szerinte a csapatnak már most a jövőt kell építeni. Zajlanak az előtárgyalások, a játékoskeretet és a személyi létszámot is meg kell erősíteni. A srácoknak a bajnokság után van egy levezető időszak, utána pedig pihenés, majd július közepe felé megkezdődik az NB I/B-re való felkészülés.

Fotó: hatvanikszse.hu