Több fa megújul az elkövetkezendő időszakban Hatvanban, ugyanis az ifjítási munkálatok segítenek abban, hogy a fák megerősödhessenek, és új lombkoronájuk fejlődjön. Gulyás Katalin főkertész elmondta, minden évben elvégzik a gallyazási és ifjítási munkákat. – A fák, különösen a fűzfák újra meg újra megújulnak ifjítás esetén, egy év alatt két-három méteres új hajtásokat hoznak, néhány év múlva pedig elnyerik eredeti habitusukat – fejtette ki.

Van olyan eset, amikor egyébként is indokolt a beavatkozás, így például, ha balesetveszély áll fenn. Van olyan terület, ahol korábban a vihar megrongálta a fákat. A száraz ágak ilyenkor gondot okozhatnak, illetve az is, ha vezeték fut felettük.

A Zagyva-ligetben is több fa megújul, a ráírt jelek alapján jól látható, melyikkel, milyen munkálatokat végeznek majd. A kör a gallyazást, a száraz ágak eltávolítását, a függőleges piros jelzés az ifjítást, vagyis az erőteljes visszametszést, míg a vízszintes a kivágást jelöli. Ezen a területen egyébként a legutóbbi jelzést nem használták, ugyanis minden fát igyekeznek megújítani az elkövetkezendő időszakban.