A Samsung idén is ajándékokkal lepte meg a Lesznai Anna Iskola tanítványait. Ezúttal az iskola felújítása miatt a KLIK épületében adták át a csomagokat, ahol Horváth Richárd polgármester megköszönte a szülőknek és a gyerekeknek, hogy türelmesen fogadják az iskola felújításával járó kellemetlenségeket.

A Samsung és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai pakolták egymásra a dobozokat, amelyeket külön-külön névre szólóan címkéztek fel. Oláh Tamás, a Samsung társadalmi szerepvállalásért felelős koordinátora elmondta: immár hagyomány, hogy a cég munkatársai karácsony előtt ajándékcsomagokat készítenek.

samsung_adomanyozas_11

samsung_adomanyozas_19

– Még november elején hirdettük meg a cipősdoboz akciót a kollégák körében, mindenki kitett magáért, így 150 doboz jött össze – közölte Oláh Tamás.

Ványi Lászlóné az intézmény igazgatója leszögezte, hogy fontos számukra a Samsunggal a jó kapcsolat, hiszen a segítségükkel sikerült ismét mosolyt csalni a gyerekek arcára.

A diákok januárban kapják meg az ajándékokat, akik pedig részt vettek az átadáson, már át is vehették csomagjaikat. Szabolcs és Eszter azt is elmondták, mi minden volt a dobozban.

– A törpnek örülök a legjobban, de van benne sok csoki, meg ceruza is – mondta Baranyi Szabolcs.

– A filctoll meg a zsírkréta a kedvencem, ezeket szerettem volna szülinapomra is – fűzte hozzá Both Eszter.

A gyerekek közös énekkel köszönték meg az ajándékot a Samsungnak és a Máltai Szeretetszolgálatnak.