A koronavírus-járvány enyhülésével csökkent azoknak a száma, akik maszkot hordanak közösségben, rendelet ugyanis már nem szabályozza annak kötelező viselését. Sokan azonban még mindig hasznosnak tartják a szájat és orrot eltakaró maszk hordását. – Felteszem, ha mondjuk gyógyszertárba, vagy orvosi rendelőbe megyek, de akkor is használom, ha gyerekekhez megyek óvodába, bölcsödébe, pláne így, ha meg vagyok fázva. – mondta Mészáros Lajosné. Veres Imre szerint pedig főleg a tömegközlekedésen hasznos a maszk használata. – Valamikor szükséges, de valamikor feleslegesnek tartom. Nyilván tömegközlekedésen meg olyan helyeken, ahol sokan vannak, ott azért szükség lenne rá. Valljuk be, még mindig itt van a járványos időszak, azért is kellene még hordani. Veres Imre hozzátette: ha úgy érzi betegség lappang a szervezetében, minden esetben tesz fel maszkot. 

A patikákban az elmúlt két hétben megnőtt a felső légúti megbetegedés tüneteinek kezelésére szolgáló készítmények forgalma. Legtöbben köptetőt, köhögéscsillapítót, fájdalom- és lázcsillapítót, valamint gyulladáscsökkentőt keresnek. Rusvai Miklós, virológus a Hatvan Tv-nek elmondta: valamennyi légzőszervi vírus cseppfertőzéssel terjed, ezért az egyik leghatékonyabb védekezési módszer az arcmaszk viselése.                                              

Sajnos nagyon kevesen hordják a maszkot, annak ellenére, hogy hónapok óta biztatjuk a lakosságot, valamennyi szakembertől egybehangzóan hallottam ezt, hogy viseljünk maszkot, a tömegközlekedésen és a bevásárlóközpontokban legalább. Ennek ellenére nagyon kevesen követik ezt a jó tanácsot.” – hangsúlyozta.  

A virológus hozzátette: aki beteg maradjon otthon, lehetőleg ne menjen társaságba 5-7 napig, ugyanis ennyi az átlagos lefutási ideje a vírusfertőzésnek. Aki pedig teheti hordjon maszkot, mert az influenzajárvány tetőzése a következő hetekben várható.