Ruhákkal teli asztalokkal várták a Hatvani Roma Nemzetiségi Önkormányzat tagjai a hátrányos helyzetű családokat a Nagy Endre Rendezvényteremben. Gyermekek, felnőttek, nők és férfiak egyaránt válogathattak az adományokból. Bracso Krisztián elmondta, hogy nagy segítség a Johannita Segítő Szolgálat felajánlása, hiszen mindig vannak olyan családok, akiknek szükségük van támogatásra. – Több alkalommal működtünk már együtt a Johannita Segítő Szolgálattal és mindig sok adomány jön össze. Öröm számunkra, ha segíthetünk, és azt látjuk, hogy az emberek is szívesen fogadják a felajánlásokat. Abban az esetben, ha a héten nem talál gazdára az összes adomány, akkor a környékbeli településeken fogjuk szétosztani – részletezte Bracso Krisztián, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselője.

Csóka Lászlóné elmondta: jó érzés számára, hogy a Roma Nemzetiségi Önkormányzat tagjai rendszeresen segítik a hátrányos helyzetűeket, illetve mindig gondoskodnak arról, hogy a karácsonyt szebbé varázsolják. – A Facebook-on értesültünk az adományozási akcióról. Sajnos nehéz körülmények között élünk a gyermekeimmel, így jól jön a segítség és mindig nagyon hálásak vagyunk érte – mondta Csóka Lászlóné.

Az adományok iránt érdeklődőket a hét folyamán szombatig kilenc órától délután négy óráig várják a Nagy Endre Rendezvényterembe.