Tanácsok bűnmegelőzési szakemberektől
Hatvanban három alkalommal is „házhoz jönnek” a bűnmegelőzési szakemberek, hogy tanácsokat adjanak a személyes védelem, a lakóhely és a lakások biztonságának megteremtéséért.
Hatvanban három alkalommal is „házhoz jönnek” a bűnmegelőzési szakemberek, hogy tanácsokat adjanak a személyes védelem, a lakóhely és a lakások biztonságának megteremtéséért.
Hatvanban az országos átlagtól többen vettek részt a népszavazáson. A városban a részvételi arány 49,6 százalék, ebből 98,67 százalékuk nemmel szavazott.
Ugrásszerűen nő a bűncselekmények száma – ez az egyik legélesebb hatása a migrációnak Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint. Hatvanban a bevándorlás következményeiről beszélt a szakember.
A vasárnapi népszavazáson csak érvényes okmányokkal lehet szavazni. Ennek érdekében ezen a napon országszerte a kormányablakok és az okmányirodák is nyitva tartanak.
A Jobboldali Városvédők Egyesülete aktívan kampányol azért, hogy most vasárnap minél többen menjenek el a népszavazásra. Horváth Richárd, az egyesület elnöke szerint a felelős döntés az, ha nemmel szavazunk.
Sűrű vetéssel dolgoznak a gazdák több kukoricaföldön, hiszen számukra nem a szemestakarmány mennyisége a fontos, hanem az összes zöldtömeg, amelyből takarmányt állítanak elő.
A 21-es számú főúton az autópálya felhajtó és a nagygombosi elágazás között, áteresz építése miatt várhatóan két hétig korlátozás lesz érvényben. A forgalmat – Salgótarján irányába – a bal oldali sávra terelik.
Szinyei András kérte Fidesz tagságának szüneteltetését a helyi szervezet körüli helyzet rendezéséig. A hatvani alpolgármester Szabó Zsolt választókerületi elnöknek írt levelét cikkünkben olvashatja.
A hét elején csapadékos idő lesz, szerdától azonban újra melegszik a hőmérséklet.
Összesen negyven próbaidős tiszthelyettes kapta kézhez ünnepélyes keretek között kinevezési parancsát szeptember első napján. Hatvanban nyolcan kezdték meg a szolgálatot.