Ég az örömöt szimbolizáló gyertya lángja
Advent harmadik hétvégéjén is közösen ünnepelték a hatvaniak a karácsony közeledtét. A szervezők most is változatos zenei programokkal készültek városszerte. Pénteken a kastély dísztermében koncertet adott a Polifónia Vegyeskar, szombaton pedig Szabó Ádám lépett fel a Kossuth téren. Vasárnap az evangélikus templomban Szekeres Tamás zenei produkcióját hallhatta a közönség, majd ezt követően Kocsik Mónika evangélikus lelkész meggyújtotta a főtéren Hatvan adventi koszorújának harmadik gyertyáját.