Gyalogos aluljáróval is összekötik a két városrészt
Ebben a szezonban olcsóbb lesz a belépő a novemberben nyíló jégpályára. Üléseztek a hatvani képviselők.
Ebben a szezonban olcsóbb lesz a belépő a novemberben nyíló jégpályára. Üléseztek a hatvani képviselők.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Hatvan és Somoskőújfalu között vezető 21-es számú főút egy 7 és fél kilométeres szakaszának négy sávra szélesítésére írt ki nyílt közbeszerzést.
Az intézményen kicserélték a nyílászárókat, emellett homlokzati- és lábazati hőszigetelést is végeztek.
Sportorientáltságról, családi örömökről és Hatvanhoz való kötődéséről beszélt Mezei Richárd válogatott kézilabdázó a Közéleti Szalonban.
Meghosszabbított nyitva tartással várják a látogatókat az ünnepek alatt a hatvani temetőkbe. A rendőrség arra kéri a hozzátartozókat fokozottan figyeljenek értékeikre ezen a hétvégén.
Téli gumi, fagyálló, ablakmosó folyadék. Csak néhány dolog amire figyelniük kell az autósoknak a tél beköszöntével. A szervizek már felkészülve várják a járműtulajdonosokat.
Átadják a felújított hatvani Százszorszép Óvodát szerdán. Az intézményen kicserélték a nyílászárókat, emellett homlokzati- és lábazati hőszigetelést is végeztek.
Tízezer pályázóhoz jutott el az elmúlt napokban a támogatói okirat, amely alapján a kedvezményes mosógépcsere akcióban lebonyolíthatják a vásárlásokat.
Az Országgyűlés hétfőn fejezi be aktuális kéthetes ülését. A képviselők az ellenzék kezdeményezésére ekkor fejthetik ki véleményüket az állami termőföldek értékesítéséről.
A veszélyes hulladékokról és a szelektív gyűjtésről is tanulhattak a Szent István Általános Iskola tanulói a Samsung Zrt. zöld óráján.