Gyakorlati órákon tanultak a környezetről
Környezetvédelmi napot tartottak a Szent István Általános Iskolában.
Környezetvédelmi napot tartottak a Szent István Általános Iskolában.
November 2. és november 6. között zöldhulladék-gyűjtést tartanak Hatvanban. A gyűjtőautó a megszokott szemétszedési járatnak megfelelő napokon gyűjti a zöldhulladékot.
Horváth Richárd hatvani városvezető szerint a környező önkormányzatok összefogásával működhet igazán fenntarthatóan a térség. A polgármester kiáll amellett, hogy a város továbbra is segítse a Hatvan melletti kisebb településeket.
A Csányi út mellett található hulladékudvaron már az utolsó simításokat végzik, megkezdődtek a berendezések tesztelései. Horváth Richárd polgármester rámutatott: ezzel a beruházással Hatvanban és a projektben résztvevő településeken is korszerű lett a hulladékkezelés.
Lezárult a járás együttműködésének megalapozását elősegítő projekt. A cél az esélyegyenlőség növelése, valamint az önkormányzatok közös munkájának hatékonyabbá tétele volt.
8 felsőoktatásban tanuló diák tanulmányait segíti a hatvani önkormányzat ebben az évben. A támogatott diákok Hatvanban kamatoztatják tudásukat miután diplomát szereztek.
Rádiózz, interjúzz, alkoss véleményt és vond be diáktársaidat is a párbeszédbe! Indulj a Diák rEPorters versenyen és nyerj a csapatoddal egy brüsszeli utat!
Kicserélték a nyílászárókat, a homlokzatot pedig leszigetelték a Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskolában. Horváth Richárd polgármester és Jagodics István igazgató közösen adták át a megújult intézményt.
A legolcsóbb mécsesek néhány száz forintba kerülnek, de több ezer forintot is fizethetünk egyes darabokért az ünnepek alatt.
A Vidékfejlesztési Program aktuális pályázataira hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves Megyei Szervezete szerdán a Grassalkovich Művelődési Házban, gazdafórumon ismertették a programhoz kapcsolódó tudnivalókat.