Töretlen lendülettel újítják a gőzmozdonyt
Esőben sem állt meg a hatvani gőzös felújítása. A hétvégén a rozsdafoltokat kezdték eltüntetni a Bumbardóról. A következő hetekben kezdődik az alapozás és a festés.
Esőben sem állt meg a hatvani gőzös felújítása. A hétvégén a rozsdafoltokat kezdték eltüntetni a Bumbardóról. A következő hetekben kezdődik az alapozás és a festés.
Muffinsütéssel, varrással és ültető kártyák készítésével is meg kellett birkózniuk a diákoknak a Hatvani Lesznai Anna Módszertani Intézményben. Idén, az intézmény adott otthont a XXXII. Koncz Dezső Tanulmányi Versenynek.
Elkezdődtek a belterületi útfelújítások: hétfő reggel a Deák Ferenc úton indult a munka. A 330 méteres utca új aszfaltot kap. Ez az első utca, idén még további tíz követi majd. A ciklus végére pedig jelentős mértékben megújulnak a belterületi utak.
Április 5-én kezdték meg zarándokútjukat azok, akik a Csíksomlyói Búcsúba indultak. Útjuk egyik állomása a lőrinci templom volt, ahol a hívők nagy szeretettel fogadták a zarándokokat.
Elkezdődött a cserjeágyások ültetése Hatvanban, rózsa és levendula is díszíti majd a körforgalmakat, valamint a Horváth Mihály út mentén kialakított parkolók melletti zöldterületeket.
Három kiskecskével gyarapodott a vadaspark. A tavaszi szezon kezdete és az új jószágok születése egyre több embert vonz.
Ünnepélyes keretek között átadták a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központot, szeptembertől indul a nemzetközi gazdálkodási és a villamosmérnöki képzés. Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a közösségi főiskolák jelentőségét méltatta a felsőoktatásban. Az országban ez az első ilyen központ.
A dicsőséges tavaszi hadjárat csatározásairól és mindennapjairól szavaltak a diákok az Egri Szakképzési Centrum Damjanich János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumában.
Idén is meghirdették a Tiszta, Virágos Hatvanért pályázatot. A program célja, hogy a hatvaniakat arra ösztönözzék, hogy közvetlen lakókörnyezetük virágosításával járuljanak hozzá a település szépítéséhez.
Az Új-Hatvani Szent István Alapítvány jótékonysági tavaszi bált szervez április 16-án, 18 órakor a Széchenyi István Római Katolikus Középiskolában.