Július 3-án, pénteken megnyitott a Jam Garden. Most is Hatvani Fecó retro bulija volt az, ami berobbantotta a nyarat. A hatvani dj szerint nagyon jó érzés, hogy vele kezdődik a szezon és része lehet egy ilyen meghatározó programsorozatnak. És az is külön jó, hogy van ez a hely a városban, ahová ki lehet menni szórakozni. Egész este pörgette a lemezeket, nem digitális eszközökről játszotta a dalokat. Folyamatosan figyelte a közönséget, és a hangulatnak megfelelően választott stílust.
Hegyi-Szalai Martina testvérével és barátaival jött ki, hogy itt ünnepeljék meg a születésnapját. Azt mondta, nagyon jól érzik magukat, tavaly a nyárzáró bulin voltak, azt is élvezték, akkor döntötték el, hogy idén is kijönnek. A retró zene a kedvencük.
Tóth-Juhász Georgina számára is ez az a zenei stílus, ami a legjobban megmozgatja, ezért jöttek ki ma. Barátaival már kinéztek pár programot a nyárra, hogy még visszatérnek ide.
Az italoknál van külön koktélpult, lehet csocsózni, a #JAM fotópontnál szelfizni, és ami a legfontosabb, hogy két hónapon keresztül minden pénteken és szombaton van program. Holnap például HCHC, a Lázadók és a Mythica lép fel. Jövő pénteken meg Mehringer. Nyáron lesz még Balkán VIP, Belga, kertmozi, vb meccs és kvízest. Részletes programok: jamgarden.hu.
fotó: Albert Péter



































