Az iskola udvarán gyülekeztek a diákok, ünnepélyes érettségibizonyítvány-átadójukra készültek. A koronavírus-járvány átírta a rendezvény megszokott menetét, idén virtuálisan ballagtak el a diákok, most pedig szigorú szabályok mellett vehették át bizonyítványaikat. Két napra osztották az évfolyamot, az elsőn az A és C, a másodikon pedig a B és D osztály vett részt. Emellett a szülők sem tarthattak a gyermekeikkel, tanárok és diákok szűk körben ünnepeltek. A járvány miatt otthonról tanultak a diákok, az érettségit is szigorú szabályok betartása mellett tehették le. Berényi Brigitta, a 12. C osztály tanulója egyetemre szeretni menni, és pontosan megtervezni a jövőjét, ám mint mondta, nagyon fognak neki hiányozni az osztálytársai. – Nagyon örülök neki, hogy az iskola meg tudta szervezni az átadást, azt hittem, hogy már nem találkozunk a többiekkel. Jó érzéssel tölt el, hogy végeztünk, de nagyon hiányozni fog az iskola – mondta. Jakab Noel Richárd, a 12. A osztály tanulója is hasonlóan vélekedett, mint mondta, nagyon örül, hogy megtartották az átadót, hiszen ez az utolsó alkalom, hogy így együtt lehetett az osztály. – Az egész iskola hiányozni fog, nemcsak az osztálytársak, a tanárok is. Rengeteget segítettek nekünk a digitális oktatás során is, bármiben számíthattunk rájuk. Én is egyetemre szeretnék járni, gyógyszerészként szeretnék dolgozni a későbbiekben – fogalmazott.

Deák Andrea igazgatónő elmondta, szeptemberben még nem így tervezték a tanév végét. A megváltozott körülmények után pár hete pedig még arra sem gondoltak volna, hogy virtuálisan fogják lebonyolítani a ballagást, majd most ünnepélyesen adhatják át a bizonyítványokat. – A szalagavató utáni pár hónap mindig nagyon hamar elröppen. Erre a tanévre ez különösen igaz volt. Az utolsó iskolában töltött nap óta megismerkedtetek a digitális oktatás világával, megcsináltátok az érettségit, most pedig belekóstoltak a nagybetűs életbe. Ez az átadó most egy olyan ünnep, amikor egyszerre lehet köztünk múlt, jelen és jövő, felidézitek a régi emlékeket, és kinyitjátok a szívetek valami új felé – fogalmazott.

A hagyományoknak megfelelően az iskola jelképét, a zászlót a végzősök őrzik, ezt most az átadó keretében továbbadták a következő évfolyamnak. A diákok ezt követően megkapták érettségi bizonyítványukat, meghallgathatták a legkiemelkedőbb eredményeket elért diákok névsorát, majd rendhagyó módon az ünnepség végén, jelképesen végigsétáltak utoljára az iskolában.