A Hatvani Szolgáltató Kft. és a Valkai Ági vízilabdatábor gyermekei már a szombati vízipisztoly-csatára készültek a strandfürdő medencéjében. Habár a város tavaly a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudott csatlakozni a kihíváshoz, idén napsütéses idő várható, így Hatvan részt vesz a rekordkísérletben. – Az a lényege, hogy egy időben minél többen tudjunk vízipisztolyozni, pontos létszámot kell lejelenteni, és élőben kell bejelentkezni, hogy megvalósuljon a Guinness-rekord. Tizenöt percen keresztül kell játszani, az utántöltés is beleszámít a harcba. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt. Kérésünk, hogy aki részt kíván venni, érkezzen egy kicsit korábban, mert adminisztrálni kell, amiről jegyzőkönyv is készül – foglalta össze Szegedi Zoltán, a strand-uszoda ágazatvezetője.

A rendezvényen az első 1000 vendégnek, aki csatlakozik a rendezvényhez, biztosítanak vízipisztolyt. A többi résztvevő saját eszközével tud részt venni a csatában.

Kezdőkép: illusztráció