A hétvégén, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban megrendezett Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Verseny már a hatodik ilyen megmérettetés volt, a bajzások pedig harmadik alkalommal vettek részt rajta. Összesen tíz csapat indult, a hatvani középiskolások pedig dobogós helyet szereztek meg, így maguk mögé utasítottak több felsőoktatási intézményt, mint például a Miskolci Egyetemet és a Szent István Egyetemet is.

– Fantasztikus, örömteli érzés ez számunkra. Intézményünkben már évek óta nagy figyelmet fordítunk arra, hogy az oktatói munka mellett a nevelésre is koncentráljunk, így a gyermekek viselkedéskultúrájának fejlesztésére is – fogalmazott Pappné Dr. Forgács Edit, a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója.

Tóth Attiláné Deák Andrea igazgatóhelyettes évek óta segítője a program megvalósulásának. A diákok felkészítője Fekete Gábor protokollszakértő azt mondta, nagyon büszke a csapatra, mivel nagyszerű eredményt értek el.

– Az általános protokollterületeken túl a gasztronómia, a sport, a diplomácia és a katonai irányelvekben is kitűnően szerepeltek a diákok. Bízom benne, hogy a jövőben még több hatvanit hozhatunk el a versenyre és sikerrel öregbíthetik a Bajza, s egyben Hatvan hírnevét is – árulta el Fekete Gábor.

Káli Patrícia, a bronzérmes csapat tagja kijelentette: tudatosan készültek a versenyre, mindenképpen a legjobb három között szerettek volna végezni. Azt mondta: boldogok, hogy ilyen eredményt értek el, megérte a hosszan tartó felkészülés.

Ebben az évben a 11. évfolyam diákjai képviselték a várost és az intézményt. Név szerint: Káli Patrícia, Kispál Luca, Ladányi Regina, Lantosi Laura, Komjáti Boglárka és Tahu Patrik. A diákok egységes megjelenését a Forma Kft. biztosította.