A Grassalkovich-kastély dísztermében, január 22-én, a magyar kultúra napján adták át a Pro Cultura-díjat, amit idén Dányi Ildikó, a Hatvany Lajos Múzeum munkatársa vehetett át. A városi ünnepségen elhangzott, hogy a precizitást, a szakmai alázatot és a közösség iránti elkötelezettséget értékelik ezzel az elismeréssel. Dányi Ildikó 2020 óta a Hatvany Lajos Múzeum gazdasági ügyintézője, aki a sörfőzde koordinálásától a nagyszabású kiállítások pénzügyi menedzseléséig és a HR-feladatokig minden területen helytáll nap mint nap. Diplomáját a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen szerezte, majd Budapesten dolgozott többek között az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál és a Főpolgármesteri Hivatal belső ellenőreként. Tíz éven át látott rá az önkormányzati intézmények összetett működésére. 2020-ban csatlakozott a Hatvany Lajos Múzeum csapatához gazdasági vezetőként. Érkezése egybeesett a járvány kitörésével és a Munkácsy-kiállítással, így a nyugodt múzeumi munka helyett azonnal válságkezeléssel kellett foglalkoznia. Azt mondja, sokat köszönhet a kollégáinak.
A múzeumi csapatot családias közösségként éli meg. Dányi Ildikó márciusban nyugdíjba vonul, több időt szeretne tölteni családjával, visszatérne a kertészkedéshez és a főzéshez.