Pótszilvesztert tartottak a Naplemente nyugdíjasai, a Nagy Endre teremben. Az eseményen külön-külön asztaloknál foglaltak helyet a tagok. A legtöbben süteménnyel is készültek az ünnepségre, amiket bárki megkóstolhatott. A programon Lestyán Balázs alpolgármester is részt vett, aki köszöntötte a megjelenteket. – A klubban mindig jó hangulat uralkodik, ezért öröm számomra, ha itt lehetek. Arra kérem önöket, hogy becsüljék meg egymást és minden percet szeretetben töltsenek ebben a közösségben – emelte ki.

Naplemente Nyugdíjas Klub tagjai január első heteiben már megtartottak szokásos évkezdő gyűlésüket, melynek keretében egyeztették az idei terveiket. Már elkezdték a farsangi program előkészületeit is, valamint idén is szerveznek közös nőnapi ünneplést is. Mindezek mellett ebben az évben is sok kirándulást terveznek.

Gömzsik Ferencné, a nyugdíjas klub elnöke elmondta, hogy a régi hagyományokat is szeretnek visszahozni a klub életébe. – Tervezünk szervezni egy hatvani sakkversenyt, áprilisban pedig egy szavalóversenyt. Mindezek mellett a szokásos programjainkat is megtartjuk, valamint egy kistérségi találkozót is szeretnénk megvalósítani – részletezte.

Naplemente Nyugdíjas klub 1987-ben alakult, azóta pedig töretlen lelkesedéssel élik mindennapjaikat. Éves munkatervvel rendelkeznek, így a klubtagok is folyamatosan nyomon követhetik az aktuális programokat.

Fotó: Albert Péter