A tavalyi vágtaszezon egyértelmű felfedezettje Polyák Niki, a Hatvani Lovasegyesület tagja. A Nemzeti Vágta esélyeseként is emlegették 2015-ben a fiatal lovast. Niki a tavalyi Hatvani Vágtán bravúrosan teljesített, megnyerte a futamot a klasszisként számon tartott Szentes Barbara előtt.

Polyák Niki az idei vágtaszezonnak sem vágott neki kisebb lendülettel. Sarkadon mindenkit maga mögé utasított, ezzel biztosította a helyét a Nemzeti Vágtára, így ismét a Hősök terén szurkolhatunk a Hatvani Lovasegyesület kiválóságáért. A sarkadi döntőben Niki sokáig a harmadik helyen lovagolt, de végül magabiztosan győzött – tájékoztatta szerkesztőségünket Sáfrány László, a Hatvani Lovasegyesület elnöke.

Az idei vágtaszezonban Vaka István képviseli Hatvant, a tapasztalt lovas egy későbbi előfutamon áll rajthoz.

Nem kapott engedélyt a Hatvani Vágta

Különböző szempontok alapján nem fér bele Hatvan, mint rendező település a Nemzeti Vágta idei szezonjába – tájékoztatta szerkesztőségünket Bendes Csaba nevezési igazgató. A város azonban nem marad lovas program nélkül idén sem.

A Nemzeti Vágtát szervező cég nem kötött megállapodást Hatvannal az idei vágtaszezonra. A hatvani önkormányzat jelezte, hogy idén is megrendezné a Nemzeti Vágta egyik előfutamának számító Hatvani Vágtát, azonban ezt végül elutasította a versenyigazgatóság. ­­­­– Különböző szempontokat mérlegeltünk és ezek alapján úgy döntöttünk, hogy nem lesz Hatvanban elővágta – közölte szerkesztőségünkkel Bendes Csaba nevezési igazgató. A döntést megalapozó szempontokat azonban nem részletezte. Hozzátette: idén 25 település jelezte szándékát az elővágták megrendezésére, de csak 16 kaphatta meg az ehhez szükséges hozzájárulást. Bendes Csaba leszögezte, hogy ez nem jelenti azt, hogy akár már jövőre ne lehetne újra elővágta Hatvanban, a következő szezonban ismét mérlegelik, hogy mely helyszínekre tervezik a vágtaszezont. Az elmúlt három évben többször is méltatta Bendes Csaba a Hatvani Vágtát, rendre magas színvonalúnak értékelte, és véleménye szerint mindig izgalmas versenyeket láthatott a közönség, ennek alapján talán jó eséllyel bízhat a település abban, hogy visszatér a vágtaszezon Hatvanba.

A város azonban nem marad lovas program nélkül, hiszen a Nemzeti Lovas Színház a Musical Lóháton című darabot adja elő a Népkertben június 18-án. Egész nap családi és gyermekprogramok várják majd az érdeklődőket a helyszínen, a rendezvény pedig egy közös meccsnézéssel zárul, a magyar válogatott EB selejtező mérkőzését lehet majd megtekinteni óriáskivetítőn.