Zenés bábelőadás várta a legkisebbeket a VOKE Liszt Ferenc Művelődési Házban. A Pitypang és Lili című mese feldolgozását – a Grassalkovich Művelődési Ház szervezésében – a Nefelejcs Bábszínház hozta el a gyerekeknek, akik érdeklődve figyelték a különleges műsort. Voltak, akik a színpad előtti szőnyegen izgulták végig a darabot, és voltak olyanok is, akik szüleik öléből nézték a mesét. A bábelőadás nagy sikert aratott a kicsik körében, alig győzték sorolni, melyik volt a kedvenc részük.

A Pitypang és Lili mesét Pásztohy Panka mesesorozatának első három kötete alapján dolgozta át a Nefelejcs Bábszínház. A történetnek pedig van valóságalapja is, hiszen a mesekönyv írója is egy örökbefogadott kutyát nevelt sok éven keresztül, ez adta az alapötletet a társulatnak ahhoz, hogy a kutyatartásról tartsanak előadást a gyerekeknek. Erdélyi Erika a bábszínház egyik alapítója elmondta, hogy a bábjáték abban segít a kicsiknek, hogy játékos formában feldolgozza a mindennapjaikat. – Ez egy kicsit már mondhatni egy felelősségteljes mese, mert ha játékosan is, de megmutatja, hogy bizony egy kutyus nemcsak abból áll, hogy 5 percig megcirógatjuk, hanem sétáltatni, etetni, itatni, gondozni kell. Tulajdonképpen arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy egy kiskutya is érző lény, és sok mindent megtanít a gyerekeknek. – hangsúlyozta.

Erdélyi Erika elmondta azt is, az előadás kellékeit saját kezűleg, a mesekönyv illusztrációi alapján készítették el, nemezelés technikával, így a bábjáték alatt sok szép gyapjúképet is láthattak a gyerekek.

Fotó: Albert Péter