Pernyész Balázs Bendgúz ötéves kora óta fut versenyszerűen, édesapja hosszútávfutó, így a rendszeres testmozgás szeretete már gyerekkorában kialakult benne. Bendegúz megannyi érmet szerzett az évek során, mint mondja a sport fejlesztette az akaraterejét, a kitartását, továbbá alázatra nevelte. A fiatal sportoló júniusban részt vett a Montenegróban megrendezett skyrunning világbajnokságon, ahol eredményesen teljesített – erről ő beszélt a Hatvan TV Kommentár című műsorában. – Volt egy úgynevezett vertical futam, ez 5 kilométer hosszúságú volt, 1100 méteres szintkülönbséggel kellett megbirkózni, ami nagyon meredek volt, végig fölfelé mentünk. Elég jól sikerült teljesítenem, 44 indulóból 27. lettem. Az első világbajnoki versenyem volt, úgy indultam neki, hogy csak utolsó ne legyek, végül sikerült bekerülnöm a legjobb harmincba. Azért vagyok erre nagyon büszke, mert nem olimpiai szám, így a világbajnokságtól nincs feljebb – részletezte.
Bendegúz a terveiről is beszélt a műsorban. Jelenleg a Testnevelési Egyetem hallhatója, ezzel párhuzamosan atlétikai edzőnek tanul. Már most amatőr kluboknál tevékenykedik, és egy futót készít fel a maratonra. Mindezek mellett azon dolgozik, hogy jövőre az olaszországi skyrunning világbajnokságon is eredményesen tudjon szerepelni. Az beszélgetésről készült felvétel megtekinthető a Hatvan TV YouTube-csatornáján.
Kezdőkép: Pernyész Balázs Bendegúz