A Jam Gardenben ezen a hétvégén is a punk-rock és a metál műfaja került előtérbe. Az este folyamán először az Old Trappers lépett színpadra fél kilenckor. Az együttes a dalaiban a nyers punk-rock, blues és rock ’n’ roll elemeket ötvözte a súlyosabb metál, valamint a könnyedebb popdallamokkal, így színesítve a koncertélményt. Teddy, a zenekar dobosa elárulta, hogy öt éve zenélnek együtt, és nagyon szeretnek Hatvanban fellépni, mert mindig jó a hangulat, és a várost is kedvelik. Az együttes Hatvan mellett gyakran fellép például Jászberényben és Szolnokon is.

Az Old Trappers csapatát a Slack Black váltotta a színpadon háromnegyed tízkor. A zenekar a dalaiban a keményebb rock- és metálzenei alapokat részesítette előnyben. Az egyórás koncert alatt több Black Sabbath-feldolgozással is tisztelegtek a metálzene előtt: elhangzott például a War Pigs és a Paranoid is. A zenekar tagjai azt is elmondták, hogy az utóbbi időben a Black Sabbath mellett egyre több Metallica-feldolgozást is játszanak, illetve saját dalaik is egyre nagyobb teret kapnak az előadásaikon. A banda egyébként 2017-ben alakult Hatvan környéki srácokból.

A közönség láthatóan élvezte az előadásokat. A tánctéren többen táncoltak és énekeltek is. Az eseményt még emlékezetesebbé tette, hogy az Old Trappers énekese és basszusgitárosa koncert közben lejött a színpadról, és a közönség soraiban játszott el egy hosszabb gitárszólót.

A rockhangulat ma este is visszatér a Jam Gardenbe, ugyanis ezúttal a Lord lép fel este nyolc órától.

Fotó: Albert Péter