Gitárszóval és énekkel kezdődött a legutóbbi Beszélgetések a Daliban program. Papp István zenélt a közönségnek Kondek Zsolt társaságában. Papp Istvánhoz szorosan kötődik a zene, ugyanis gitárművész-tanárként is dolgozik. Mint mondta, rokonságban áll a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Erkel Ferenc-díjas Kocsár Miklós zeneszerzővel, ezért úgy véli, hogy már gyermekként kialakult nála a zenéhez való erős kötődés. Több hangszeren is játszik, így zongorázni is tanult, ének-zene tagozatos gimnazistaként pedig tubázott, és még fúvószenekarban is játszott.

Papp István már 14 éve dolgozik önkormányzati képviselőként, ahogy fogalmazott ő maga egy szervező típusú ember, emellett mindig motiválta az, ha jó célért dolgozhat és segítheti a közösséget, ebből az indíttatásból nyitott a politika pálya felé. Beszélt arról is, hogy felemelő érzés volt számára, amikor a hatvaniak megszavazták, hogy ő legyen a 8-as körzet képviselője. – Szívvel, lélekkel dolgozom a körzetemért és büszke vagyok arra, hogy az elmúlt években több fejlesztés is megvalósult a városban. A város vezetőivel továbbra is azon leszünk, hogy minél élhetőbb város legyen Hatvan, igyekszünk a nehézségeken is átgördülni és mindent megoldani – részletezte.

Hozzátette, hogy a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnökeként szerepe van a közösségi költségvetés megvalósításában is, mint mondta a város vezetése minden évben nagy hangsúlyt fordít arra, hogy elkülönítse azt a 100 millió forintot, melynek felhasználásról a hatvaniak dönthetnek, ők azok akik  beleszólhatnak, hogy milyen fejlesztések valósuljanak meg a városban.

Papp István az eseményen családjáról is beszélt, kiemelte nagyon büszke 3 gyermekére, akiket mindig arra biztattak feleségével, hogy Hatvanban telepedjenek le. Szó volt két unokájáról is, valamint arról, hogy egy erősen összetartó családban élnek, nagy összhangban és szeretetben, ami kiemelten fontos számára.

Fotó: Rozgonyi Dezső