Már kora délelőtt nagy volt a nyüzsgés az FC Hatvan sporttelepén: a csapatok melegítettek, miközben a bográcsokban rotyogott az ebéd. A negyedik Támogatók tornáján kilenc vállalat dolgozói mérték össze erejüket, ez a nap a barátságról, a sportról és az összetartozásról szólt.

A Centervill Kft. a kezdetektől résztvevője a tornának. A cég egyik ügyvezetője szerint a rendezvény nemcsak verseny, hanem valódi közösségi esemény is, amely minden évben jó hangulatban telik. – Mindig örömmel veszünk részt ezen a rendezvényen. Ilyenkor nemcsak focizunk, hanem főzünk is, most éppen gulyásleves készül két üstben. A sport mindig összehozza az embereket, és mi szeretünk ennek részesei lenni – mondta Nagy Norbert.

A tornát az FC Hatvan szervezte, amely egész évben számíthat a helyi vállalatok támogatására. Ofella Zoltán elnök szerint a torna igazi hagyománnyá vált, és évről évre komoly presztízs csatákat hoz. Mint mondta, a címvédő Centervill Kft. idén sem adta könnyen a vándorserleget. – Negyedik alkalommal rendezzük meg a tornát, és minden évben egyre nagyobb a tét. Azok a cégek vesznek részt, akik az év során is segítenek bennünket, akár TAO-támogatással, akár a mindennapokban. Aki egyszer részt vett ezen a rendezvényen, szívesen jön vissza, mert itt a sport szeretete és a közösség ereje tartja össze a csapatokat – részletezte.

A nap végén a Hatvani Rendőrkapitányság csapata állhatott a dobogó legfelső fokára. Második lett a Robert Bosch Elektronika Kft., a harmadik helyet pedig az EPV FC szerezte meg. A legjobb játékosnak Buzma Zsoltot (Hatvani Rendőrkapitányság), a legjobb kapusnak Kovács Róbertet (Mesterek60) választották, míg a gólkirályi címet Rácz Máté (Bosch) érdemelte ki.

Fotó: Albert Péter