Egy ózongenerátorral gazdagodott a hatvani mentőállomás. Az önkormányzat anyagi támogatásával, a Hatvan és Vidéke Mentőallapítványon keresztül sikerült megvásárolni egy ilyen fertőtlenítő készüléket. Ez egy teljesen veszélymentes és vegyszermentes fertőtlenítést biztosít a mentősök számára. Minden gombát, penészt és atkát elpusztít egy kezeléssel. Elsősorban a mentőautó fertőtlenítése során vesszük hasznát, hiszen mindent csiramentessé tesz, anélkül, hogy kárt tenne az orvostechnikai eszközökben. Mindent lefertőtlenít, legyen az kárpit, ruha vagy valamilyen eszköz. Összesen 20-25 perc alatt elvégzi a munkát. Nagyon fontos most a fertőtlenítés saját magunk és a betegeink védelmében is – fogalmazott Szabó László, a mentőállomás vezetője. Mindemellett az állomás többi helyiségében is nagy hasznát veszik majd, így akár a hálóban, nappaliban, fürdőben, de még a garázsban is tudnak vele szakszerűen és gyorsan fertőtleníteni.

– A mentősök jelezték felénk, hogy szükségük lenne egy ózongenerátorra, mivel ezzel a készülékkel könnyebben és legfőképpen gyorsabban tudnák fertőtleníteni az eszközeiket. Éppen ezért arról döntöttünk, hogy vásárolunk nekik egy ilyen készüléket. Kiemelten fontos az egészségügyi dolgozók munkája, hiszen ők az első sorban harcolnak a vírussal szemben. Azon dolgozunk, hogy amiben csak tudunk, támogassuk őket – jelentette ki Horváth Richárd polgármester.