Ötvenéves évfordulóját ünnepelte az atlétikai szakosztály. Már hagyomány, hogy ötévente összeülnek, azonban most, a kerek évforduló alkalmából igyekeztek minél több sporttársat meghívni a rendezvényre. A szakosztály nagy múltra tekint vissza, és számos eredményes sportoló nevelkedett náluk. – 1971-ben alakultunk, és már az első évektől kezdve olyan szintű versenyzők kerültek ki innen, akik maradandót alkottak. 1973-ban már több magyar országos bajnok jegyeztette magát. Az elmúlt 50 évben pedig 18-an nyertek országos bajnokságot – részletezte Csordás Mátyás, az évforduló ünnepének szervezője.

Az ötvenéves találkozón külön megköszönték az edzők munkáját, akik elindították őket az élet útján, mind a sportban, mind pedig a magánéletben. Többek között Páldiné Pál Ilonának is megköszönték, akinek több olyan eredménye is van, amelyek a mai napig egyedülállóak. Negyvenegy évvel ezelőtt, az 1980-as moszkvai olimpián indult, 4×400 méteres váltóban, ahol országos csúccsal lettek ötödikek, ezt a rekordjukat azóta sem sikerült megdönteni, ezt követően a Budapest Nagydíjon országos csúcsot futott 400 méteren. – Nagyon sok mindent kaptam az atlétikától, és az atlétikai szakosztály volt a bölcső. Hű is maradtam hozzá, annak ellenére, hogy nagyon sok csábítás volt közben. Az itt nevelkedő sporttársakra mindig nagyon jó szívvel emlékszem vissza, és örülök, hogy ezen a kerek évfordulón együtt ünnepelhetünk – mondta.

Az atlétikai szakosztály találkozóján számos emléket idéztek fel a résztvevők, régi újságcikkek, fényképek jártak kézről-kézre. Több tablót is kiállítottak, ezeken az elhunyt sporttársakról is megemlékeztek. A találkozón több mint hetvenen vettek részt.