Bősze Balázs nem tartja magát hősnek, mint mondja, azt teszi, amit tennie kell, hivatástudattal végzi a munkáját. – A kéklámpások családtagjai hátországként támogatnak, őket nevezném igazi hősöknek, mert ez sokszor nagy áldozattal és lemondással jár. Van, hogy nem tudunk ott lenni egy-egy születésnapi bulin, vagy lemaradunk a szentestéről, azonban, mint minden hivatásnak, ennek is megvan a varázsa – mondja.
A jászberényi Klapka György Szakközép- és Szakiskolában végzett, mint géplakatos, ezután az intézményben maradt, hogy leérettségizzen. Eközben letette a középfokú német nyelvvizsgát és informatikai képesítést is szerzett. Utolsó középiskolai évében párhuzamosan tanult a tűzoltó alapiskolában. – Mondhatnám azt, hogy gyerekkorom óta tűzoltó szeretnék lenni, de nem lenne igaz. Azt viszont tudom, hogy mindig vonzott a hivatásos pálya. Egyidőben jelentkeztem tűzoltónak és katonának, mind a két helyre felvettek. A sorsnak tulajdonítom, hogy a hatvani tűzoltóságról egy héttel korábban jeleztek vissza, hogy megfeleltem, így 2007-ben szereltem fel – eleveníti fel. Nem áll távol tőle ez a hivatás, ugyanis anyai nagyapja tűzoltóparancsnok volt Jászberényben.
A tűzoltóságon napirendend szerint látják el a szolgálatot, ami elméleti- és gyakorlati képzésből, valamint szerelési foglalkozásból áll, ami technikai dolgokat foglal össze. A parancsnokságon mindenkinek megvan a maga feladata, az évek során megtanultak csapatként hatékonyan együttműködni. – Az egyik legnemesebb feladatnak tartom mások szolgálatát. Ha a lakosság biztonsága a cél, azért mindent meg kell tenni, hogy tudják és érezzék, minden rendben lesz. Ha kivonulunk egy káresethez, vagy baleset helyszínére, akkor azt kell látniuk az embereknek, hogy jólszervezettek vagyunk, és mindenki tudja a dolgát. Fontos, hogy biztonságérzetet keltsünk mindenkiben azzal, hogy pánikhelyzetekben tudjuk mi a teendő, akkor is, amikor mindenki más lefagy – részletezi. Munkatársait úgy jellemzi, hogy ők a második családja. – Nagyon sok időt töltünk együtt, káreseteknél mindig egymásra vagyunk utalva, ez nagyon összekovácsolt minket az évek során. Munkán kívül is tartjuk a kapcsolatot, gyakran szervezünk csapatépítőket. Mindig számíthatunk egymásra, az élet bármely területén, nemcsak szolgálatban vagyunk csapat, hanem civilben is. Ha valamelyikünknek segítségre van szüksége, szó nélkül megyünk és csináljuk – mondja.
Bősze Balázs 2013-ban csatlakozott a HUNOR Mentőszervezethez. Ide nagyon szigorúak a bejutási feltételek, nemcsak a fizikai erőnlétét nézték, hanem kétlépcsős pszichológiai és orvosi teszten is meg kellett felelnie. A HUNOR hazai és nemzetközi segítségnyújtásban bevethető szervezet, külföldön Magyarország hivatalos katasztrófavédelmi mentőcsapata. Első bevetése országhatáron túl idén Antalyában volt, miután február 6-án földrengés rázta meg Törökországot. Azt mondja, hivatásos pályája során még semmi nem érintette meg annyira, mint ez a katasztrófa, hazatérése után is követi az ottani eseményeket. Kinti munkájukat fegyelem és szervezettség jellemezte, az egyetlen csapat volt, amelyik 24 órás szolgálatban végezte a mentést. Ahogy fogalmaz, hajtotta őket a tettvágy és segíteni akarás. – Ha pozitívan szemléled a világot, akkor azt látod, hogy megmentettél 17 embert, ugyanennyi családot és egyben generációt. Leírhatatlan, mit éreztem, amikor rám tekintett az illető, miután kiemeltük őt a romok alól – eleveníti fel a törökországi eseményeket. Azt követően, hogy a mentőegység hazatért Novák Katalin köztársasági elnök és Gülşen Karanis Ekşioğlu Törökország budapesti nagykövete személyesen köszönték meg a szervezet önzetlen segítségnyújtását. Hatvanban pedig Horváth Richárd polgármesteri díszoklevéllel tüntette ki Bősze Balázst.
A tűzoltó életében fontos szerepet játszik a rendszeres mozgás, 25 éves koráig versenyszerűen sportolt. A harcművészetek közel állnak hozzá, barna öves kempós és fekete öves jiu-jitsus. Magyar- és nemzetközi bajnokságokról rendszerint éremmel tért haza. Kilenc MMA mérkőzés van a háta mögött, melyből hetet meg is nyert. Egyik évben a hatvani Harcosok Éjszakáján is feltűnt, 2019-ben pedig a Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség az év sportolójának választotta. A csoportos mozgás sem áll távol tőle, a tűzoltósportnak is szívesen hódol. A Heves Vármegyei Katasztrófavédelem által meghirdetett versenyen a hatvani csapat rendszeresen részt vesz, szereztek már első helyezést is. – A legjobb terápiának tartom a sportot, kikapcsol, kirántja az embert a hétköznapokból, a mindennapok gondjaiból, emellett a stresszt is mindig mozgással vezetem le – mondja.
Bősze Balázs sok mindennel foglalkozik, de nincs, ami fontosabb lenne számára a családtól. Bölcsődepedagógus felesége, Lili mindenben támogatja őt. – Mondanám, hogy véletlenül ismerkedtünk meg, de nem hiszek a véletlenekben. Első pillanattól kezdve éreztünk egymásban valami pluszt. Mindegy mennyit voltunk egymással az ismerkedésünk alatt, olyankor megállt körülöttünk az idő – emlékszik vissza. Hozzáteszi, ahol ő gyenge, ott – ahogyan ő fogalmaz – kis felesége erős, és fordítva, ezzel jól kiegészítik egymást a mindennapokban is. A legjelentősebb dátum a tűzoltó életében kislánya születése. – Összekovácsolt minket Lilivel Zia érkezése, mivel szülés közben több komplikáció is fellépett. Sokáig tartott míg átvészeltük, de mostanra az isteni gondviselésnek hála minden rendben van kislányunkkal, szeretnénk teljes életet biztosítani a szemünk fényének – mondja. Fontosnak tartja továbbá, hogy olyan példát mutasson gyermeke számára, amivel a későbbiekben érvényesülni tud majd. Úgy gondolja, a család a legkisebb szociális egység, ez adja az élet alapját, mint egy háznál, ha az alap nem jó, építkezni se lehet rá. Éppen ezért kiemelt figyelmet fordít az együtt töltött idő minőségére, sokat túráznak, bicikliznek, vagy éppen kertészkednek hármasban.
Szabadidejét igyekszik mindig hasznosan tölteni Bősze Balázs. – Véleményem szerint az ember úgy van összerakva, hogy igénye legyen a fejlődésre. Ezt úgy lehet elérni, ha tanul az ember, vagy gondolkodásra ösztönzi az agyát – részletezi. Munkája első tíz évében folyamatosan képezte magát, amit el lehetett végezni tűzoltó berkeken belül, azt megcsinálta. Tűzoltótechnikusi képesítést szerezett 2016-ban, ezzel középfokú szakirányú végzettsége lett. Letette továbbá a felsőfokú német nyelvvizsgát, és angolul is folyékonyan beszél, emellett a HUNOR összes képzését elvégezte. Jelenleg a tűzvédelmi előadói vizsgaidőpontra vár.
Bősze Balázs örök optimista, szerinte születése óta kíséri őt a szerencse. – Ha mindig mindennek a sötét oldalát nézed, akkor soha nem tudod meg, milyen a fény. Nincsen rossz hír, csak hír, a kérdés, te hogyan értelmezed. Míg más a negatív oldalát látja a dolgoknak, addig én megoldást keresek a felmerülő problémákra – zárja a gondolatait. Hozzáteszi, mások általában a sikereket látják csak, a befektetett energiát, és az oda vezető utat nem. – Említhetném Mike Tyson ökölvívót, vagy Thomas Edisont, a villanykörte feltalálóját. Nekik se ment elsőre, de addig próbálkoztak, amíg elérték a céljukat, és maradandót alkottak – mondja.
Fotó: Albert Péter