Budapesten a Sportkastélyban rendezték meg a Diákok Taekwon-do Olimpiáját, melyre 29 klub 230 versenyzője nevezett küzdelem és formagyakorlat kategóriákban. A verseny főszervezője a Budapesti Tigrisek vezetője, Pataki Krisztián (VI.dan) volt. Az eseményen három páston folytak az összecsapások. A Hatvani Taekwon-do Klub öt versenyzőt nevezett, közülük ketten első versenyükön vettek részt, ezért csak formában indultak. Gyöngyösi Levente gyerek korcsoportban indult, Bódi Jázmin serdülőben. – Önmagukhoz képest mindketten jól teljesítettek, de a nagy versenylázban lemaradtak a dobogóról. Ám ezzel is tapasztalatot szereztek, és nem utolsó sorban megismerték jövőbeli ellenfeleiket – fogalmazott Dudás Attila edző.

Tóth Tamás is csak formagyakorlatban indult, hiszen hat éve tanulmányai miatt felfüggesztette a taekwon-do edzéseket. – Idén szorgalmával és azzal, hogy rendszeresen járt edzésre lehetőséget kapott immár felnőtt korcsoportban versenyezni. Mindig is tehetséges volt, amit külföldi érmei is bizonyítanak, és most sem okozott csalódást. Ezen a napon az ő érme lett a legfényesebb a csapatból. Ezüstérmet nyert – részletezte edzője. – Küzdelemben Gazdag Gergő hozta szokásos kemény stílusát, végül összekerült a későbbi győztessel, aki legyőzte, de a bronzérem így is meglett. Varga Bíborka nem a legjobb egészségi állapotban jött a versenyre, ami küzdelmén meg is látszott, de így is kiharcolt magának egy harmadik helyet – fűzte hozzá Dudás Attila (VI. Dan) klubvezető, aki ezúttal a versenyzők mögött ülve edzői feladatokat látott el.