A parlament 2011-ben egyszerűsítette az állampolgársági eljárással kapcsolatos intézkedéseket. Ennek köszönhetően, az új rendszerben jóval kevesebb dokumentációt kell benyújtani és kevesebb feltételnek kell megfelelni. A büntetlen előélet mellett, a magyar származást és a nyelvtudást szükséges igazolni.
Hatvanban most öten döntöttek úgy: a magyar államhoz szeretnének tartozni.
Szinyei András alpolgármester után mondva az esküt megfogadták, hogy hűek lesznek Magyarországhoz.
Kővári Sándor már több mint 10 éve él az országban és már nagyon régen vágya volt, hogy hivatalosan is magyar legyen.
– 2002 óta szerettem volna magyar állampolgár lenni, és most végre sikerült, ami nagy örömmel tölt el. Itt szeretnék élni, a párommal éppen most tervezzük az esküvőt – mondta.
Szinyei András is köszöntötte az új állampolgárokat. Hangsúlyozta: elérzékenyülésre ad okot, ha valaki szabad akaratából tesz tanúbizonyságot magyarságáról.
Az újdonsült állampolgárok közös pezsgőzéssel ünnepelték meg, hogy hivatalosan is Magyarországhoz tartoznak.